LMP: alig tartalmaz "zöld" elemet a közös uniós agrárpolitika

Bírálta az Európai Parlament által kedden elfogadott közös uniós agrárpolitikát az LMP országgyűlési képviselője, Ungár Péter szerdai online sajtótájékoztatóján. Közölte: a dokumentum csak az agrármultiknak kedvez, abba a zöldek javaslatai alapvetően nem kerültek bele.Távolabbra került az LMP régóta hangoztatott követelése, hogy Magyarországon magyar paradicsomot áruljanak a boltok - jelentette ki a politikus. Az új uniós agrárpolitika ugyanis azt eredményezi, hogy a helyi, családi gazdaságok által előállított termékek kevésbé lesznek versenyképesek - mondta.
    

Az agrárrendszer szerinte továbbra is a nagyipari, nagybirtokos mezőgazdaságnak kedvez. Kifogásolta azt is, hogy a közös agrárpolitika csak néhány, és rendkívül gyenge "zöld" elemet tartalmaz. A politikus kijelentette: akik megszavazták a közös uniós agrárpolitikát, olyan pártokhoz tartoznak, amelyek valójában nem gondolják komolyan, hogy meg kell változtatni a gazdasági rendszert azért, hogy csökkenjen a klímaváltozás mértéke.
    

Kijelentette: Magyarországnak ezért olyan kormányra van szüksége, amely az uniós tárgyalásoknál a családi gazdaságok és a lokális élelmiszertermelés oldalára áll, nem az agrármultikat támogatja. Ez szerint részben kormányváltással érhető el, valamint azzal, ha az új kabinetben az LMP-nek a lehető legnagyobb hangja lesz. "Mert mondani magáról mindenki tudja, hogy zöld, de akiknek a politikai közössége tegnap támogatta ezt a javaslatot, az sok minden, de nem zöld" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com