LMP: állami segítséget kell nyújtani az önkormányzatoknak

Az LMP konkrét intézkedéscsomag megvalósítását sürgeti az önkormányzatok megsegítésére a megnövekedett rezsiszámlák miatt.Hohn Krisztina, az ellenzéki párt népjóléti és családügyi szakszóvivője pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: a családok körében is fel kell mérni az energiaszegénység mértékét. A politikus a javaslataik között említette az épületenergetikai felújítási tevékenység valamint a környezetbarát hőszigetelő anyagok áfájának 5 százalékra csökkentését, és azt mondta: állami forrásból kellene korszerűsíteni az önkormányzati épületeket.
    

Az LMP egy parlamenti határozati javaslatban a közvilágításra és más, növekvő rezsikiadásokra is pluszforrásokat javasol az önkormányzatoknak. Úgy folytatta: pártja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének azon javaslatát is támogatja, amely szerint az önkormányzati rezsidíjakat is ársapkával kellene szabályozni. Az ellenzéki párt emellett kiszélesítené a szociális tűzifaprogramot, de a kéményseprésre is több állami forrást biztosítana, hogy minél több ellenőrzést lehessen végezni - mondta.
    

Hohn Krisztina kitért arra: a helyhatóságoknak már eddig is spórolniuk kellett, mivel a kormány mostohagyerekként kezelte őket, további tartalékaik pedig nincsenek. Hangsúlyozta: egy 50 millió forintos költségvetésű önkormányzat nem tudja kigazdálkodni az eddigi 1,5 millió forintos közvilágítási számlájának a tízszeresét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com