LMP: arról döntünk, hogy Nyugathoz vagy Kelethez tartozzunk

A választáson nemcsak az Orbán-kormány elmúlt tizenkét évéről, a társadalom kettészakításáról, az uniós pénzek ellopásáról, a korrupció intézményesítéséről és egyre többek elszegényedéséről dönt az ország hanem arról is, hogy Magyarország a Nyugathoz vagy a Kelethez tartozzon - mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke pénteken.Az egyesült ellenzék Pest megyei, 9. számú választókerületi jelöltje a nagykátai, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány kivéreztette az oktatást, az egészségügyet. Választókerületében, Nagykátán sincs elegendő háziorvos vagy szakorvos - jegyezte meg.
    

Az LMP társelnöke kijelentette: súlyos bűnnek tartja emellett a gyűlöletkeltést és az emberek megfélemlítését, ami miatt sokan már nem merik elárulni, kire szavazna. Szerinte a megfélemlítés szintet is ugrott, egyik kollégáját ugyanis fizikai erőszakkal is megfenyegették. A hat ellenzéki párt azért fogott össze, hogy változást hozzon, hogy a félelem és gyűlölet helyett béke legyen, a szolidaritás pedig visszatérjen az országba - zárta szavait.
   

Varró István, Tápiógyörgye polgármestere arról beszélt: a Galga mentiek nem akarnak több autópályát a külföldi kamionoknak, vagy újabb üresen álló stadiont. Ehelyett az oktatás, az egészségügy, valamint a közösségi közlekedés és a környezetvédelem problémáit kellene megoldani. Ehhez szerinte igazságos képviseletre, és nem "urambátyán világra" van szükség.
   

Kiemelte, hogy a nyugdíjasok, az idősotthonok lakói is képviseletre szorulnak, Schmuck Erzsébet pedig eddig is rendszeresen felszólalt érdekükben az Országgyűlésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com