LMP: az akkumulátorüzemeknek a laza szabályokat sem kell betartaniuk

Feljelentést tesz az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, miután a Belügyminisztériumtól sem kapott tájékoztatást két súlyos balesetről, amelyek akkumulátorfeldolgozó üzemekben történtek. Keresztes László Lóránt szerdai online sajtótájékoztatóján azt mondta: csupán a kormány üres ígérete, hogy az üzemeknek szigorú szabályoknak kellene megfelelniük.A politikus emlékeztetett: 2022 júliusában egy bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban történt technológiai robbanás, amely több ember sérülését okozta, köztük súlyos sérülést is. Ugyanezen cég szigetszentmiklósi telephelyén idén márciusban már halálos áldozattal is járt egy baleset.
    

Az üzemekben már korábban is elkövettek súlyos szabálysértéseket, amelyekért hatósági bírságot is kaptak. Ez utóbbiak azonban a politikus szerint alkalmatlanul alacsony összegűek voltak, a gyár folytathatta működését, a nyilvánosság pedig semmilyen tájékoztatást nem kapott. Keresztes László Lóránt elmondta: felháborítónak tartja, hogy a Belügyminisztérium nem válaszolt a kérdéseire. A többi között arra vár választ: mi az oka, hogy a baleseteket megelőző ellenőrzések nem voltak hatásosak?
    

Kijelentette: szó sincs arról, hogy szigorú szabályok vonatkoznának ezen üzemekre, vagy, hogy akár a meglévő előírásokat betartatnák. Pártja kezdeményezéseit pedig az előírások szigorítására az Országgyűlés kormánypárti többsége rendre leszavazza - jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy Németországban figyelembe vették a lakossági tiltakozást egy hasonló üzem tervezésekor, és elálltak attól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com