LMP: az állam térítse meg az online pénztárgépek árát a legkisebb vállalkozóknak

Az online pénztárgépek bevezetésének módja ellen tartott demonstrációt az LMP szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium fővárosi épülete előtt. Az ellenzéki párt teljes állami kompenzációt kért a legfeljebb két pénztárgépet használó cégeknek, az alanyi áfamentességen kívül eső boltosoknak pedig nem tennék kötelezővé az új eszközök beszerzését.

lmpCsárdi Antal, az LMP országos választmányának tagja a tucatnyi demonstráló előtt hangsúlyozta, nem az online pénztárgépek bevezetése, hanem annak átgondolatlan végrehajtása ellen tiltakoznak.
Hozzátette, a kormány ugyanis eddigi lépéseivel gyakorlatilag megszüntette a versenyt az online pénztárgépek piacán, így azok a hagyományos készülékek kétszeresébe kerülnek, amit a gyakran eddig is veszteséges kis- és mikrovállalkozások már nem tudnak önerőből beszerezni.

Az ellenzéki politikus közölte, a pénztárgépekhez kapcsolódó, várhatóan havonta több ezer forintra rugó adatszolgáltatási díj szintén megfizethetetlen költséget jelent majd a kis üzletek tulajdonosainak.
Csárdi Antal elmondta továbbá, elfogadhatatlannak tartják, hogy az ezzel megbízott társaság májusig egy offshore cég tulajdonában állt, majd ezen külföldi cégnek az ügyvezetője vette át az adatforgalmat bonyolító vállalat tulajdonjogát.

Az LMP a helyzet megoldása érdekében arra kérte a kormányt, hogy a nagy multinacionális cégekhez hasonlóan a kis- és középvállalkozásokkal is kössön stratégia megállapodást. A párt emellett törvényjavaslatot nyújt be, amelyben azt kezdeményezi, hogy az állam két pénztárgépig nyújtson teljes kompenzációt az online átálláshoz, az alanyi áfakör mentessége alá nem eső vállalkozóknak ne legyen kötelező az új gépek beszerzése - mondta Csárdi Antal, aki megjegyezte: utóbbi vállalkozóknak azonnal be kell fizetniük az áfát, így az adóhatóság őket az online pénztárgépek nélkül is hatékonyan ellenőrizheti.

Egy a demonstráción felszólaló kisvállalkozó egyebek mellett azt nehezményezte, hogy az állam csak azoknak a kis cégeknek biztosít 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást az online pénztárgépek beszerzéséhez, amelyeknek nincs adóhátralékuk. A vállalkozó szerint ugyanakkor mára rendkívül kevés ilyen kis üzlet maradt a folyamatosan növekvő állami terhek miatt.

A rendezvényen részt vevő tucatnyi demonstráló "A bezárt bolt nem fizet adót", "Eddig is fizettem adót, ezután is akarok" feliratú táblákat tartva hallgatta a felszólalókat.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com