LMP: az energiaválságot csak megújuló energiaforrásokkal lehet kezelni

Az LMP szerint az energiaválság kezelésének egyetlen módja, ha függetlenedünk a nagyhatalmaktól, a fosszilis energiától és okosan használjuk a megújuló energiaforrásokat - mondta szerdai online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt országos elnökségének tagja.Tetlák Örs rámutatott: már a Mol elnök-vezérigazgatója szerint is a megújuló energiáé a jövő, erről beszélt Hernádi Zsolt nemrég egy konferencián. "Le kell jönnünk a gázról és a megújulók felé kell fordulnunk" - idézte az olajipari vállalat vezetőjét az LMP politikusa.
    

Érd alpolgármestere a pártja szerint szükséges teendőket is ismertette: 600 milliárd forintos keretösszeggel indítanának egy komplex épületenergetikai felújítási programot, amelyből évente mintegy 100 ezer lakás újulhatna meg. Szerintük azonnal engedélyezni kell a szélerőművek telepítését, és el kell törölni a napelemtelepítésre kivetett termékdíjat.
    

Sokkal jobban ki kellene használni a geotermiában rejlő lehetőségeket, amely akár az ország energiafogyasztásának 10 százalékát is fedezhetné - mondta. Hozzátette: radikálisan csökkenteni kell az energiaszegénységet. A párt a rezsicsökkentést is igazságosabbá tenné, és zöld szempontokat is beépítene abba, de a paksi bővítés azonnali leállítását is követeli. Miféle törekvés, hogy olyan állammal építtessünk atomerőművet, amely az atomerőműveket katonai célpontnak tekinti? - vetette fel Tetlák Örs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com