LMP: az inflációt be kell építeni a közalkalmazotti béremelésbe

Az LMP azt javasolja, hogy a nyugdíjhoz hasonlóan a közalkalmazotti bérekbe is épüljön be az infláció. Így nem fordulna elő, hogy az államnak dolgozók a jövedelmükből idén kevesebbet tudnak vásárolni, mint tavaly ilyenkor - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője.A politikus közölte: bár bizonyos közalkalmazotti csoportok kaptak béremelést, valójában reálértéken nem emelkedett a bérük, holott ez a társadalmi csoport szerinte eleve a legnagyobb vesztese az elmúlt tizenkét évnek. Ungár Péter úgy értékeli, a közalkalmazotti bértábla "egy rossz vicc", hiszen az érintettek 75 százaléka a garantált bérminimumot kapja, vagyis a jogilag legkevesebb kifizethető összeget. Alig többet keres ennél egy kezdő rendvédelmi dolgozó, egy kezdő pedagógus vagy a szociális szektorban frissen elhelyezkedő - mutatott rá.
    

A frakcióvezető kitért az önkormányzatoknál és a közigazgatásban dolgozókra is, akiknek nagy része elmondása szerint szintén a garantált bérminimumot keresi. Leszögezte: nem fordulhat elő, hogy az állam legfontosabb feladatait, vagyis a gondoskodást, az oktatást és a védelmet ellátók rosszabbul járjanak az infláció miatt. Ungár Péter kérdésre válaszolva kijelentette: az LMP nem támogatja az Európai Unió jelenlegi, Oroszországgal szembeni szankciós csomagját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com