LMP: az összeomlás szélére került a víziközmű-ágazat

Az LMP szerint az összeomlás szélére került a víziközmű-ágazat. A párt ezért megszüntetné a közműadót, egy határozati javaslatban pedig nemcsak a miniszterelnök felelősségét vetnék fel, de szakmai vitára is rákényszerítenék a kormányt.Keresztes László Lóránt, az ellenzéki párt társelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján cáfolta Cseresnyés Péter, az innovációs tárca államtitkárának szavait, aki kérdésükre rémhírterjesztésnek minősítette a vízi közművel kapcsolatos aggodalmaikat. Az LMP frakcióvezetője kijelentette: szakmai anyagok is az ágazat válságát mutatják.

    
Ezek szerint ugyanis a megfelelő minősítéssel rendelkező vízműrendszerek aránya már nem éri el a 20 százalékot, és 2012 óta az ivóvízhálózatban tapasztalt meghibásodások száma több mint a duplájára emelkedett. Keresztes László Lóránt azonnali beavatkozást sürgetett, mondván, több ezermilliárd forint hiányzik az ágazatból. Ehhez képest csekélynek értékelte azt az 1,5 milliárd forintot, amelyből az önkormányzatok pályázhatnak majd fejlesztéseikhez.
   

Frakciótársa, Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke szerint az önkormányzati vízi közművek esetében hamarosan ugyanaz történik, mint a hulladékszállításban. Felvetette annak lehetőségét is, hogy éppen a társaságok életképtelenségének bizonyítása a cél, hogy aztán azokat is államosítani lehessen.
    

Bírálta a közműadót, amit méterre vetnek ki a vezetékek után, így egy aprófalvas térségben sokkal többet kell fizetni utána, mint Budapesten. Gyakran magasabb az adó, mint a vízből származó bevétel - mutatott rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A csokit kifizette

A csokit kifizette

A zalaegerszegi rendőrök lopás bűntett miatt indítottak eljárást egy férfi ellen, aki többek között televíziót és telefonokat vitt el az egyik helyi üzletből.

SMS-ekkel is támadnak az online csalók

SMS-ekkel is támadnak az online csalók

Ne kattintson meggondolatlanul!

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

A kitörés napja kapcsán a rendőrség fokozott létszámmal biztosítja a közterületek rendjét.

Ajándékot akart, bilincset kapott

Ajándékot akart, bilincset kapott

Betörés karácsonyi hangulatban: az ünnepek közeledtével mindenki igyekszik tökéletes ajándékot adni szeretteinek. Egy fővárosi vállalkozó azonban kissé túllőtt a célon, ami a rendőrség figyelmét is felkeltette.

Bombariadók országszerte - frissítve

Bombariadók országszerte - frissítve

Iskolákat fenyegettek meg.

Bombariadók Budapesten

Bombariadók Budapesten

Iskolákat fenyegettek meg.

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Példás rendőri együttműködés révén került rács mögé hét drogdíler Ököritófülpösön, illetve a szatmári nagyközség vonzáskörzetében.

Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetünk

Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetünk

Bár a február az év legrövidebb hónapja, mégis három, a prevenció szempontjából nagyon fontos nap is erre az időszakra esik.

Vidám csapat, nagy kihívásokkal

Vidám csapat, nagy kihívásokkal

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozócsapata nem csupán eredményeivel, hanem közvetlen, vidám hangulatával is kiemelkedik.

Majka új dala a Csurran, cseppen 3 nap alatt átlépi a 4 milliós nézettséget, mely siker már a holdról is látszik

Majka új dala a Csurran, cseppen 3 nap alatt átlépi a 4 milliós nézettséget, mely siker már a holdról is látszik

Majka legújabb dala, a "Csurran, cseppen" január 17-én debütált a YouTube-on, és azóta hatalmas népszerűségre tett szert. A megjelenést követő három nap alatt a videó közel 4 millió megtekintést ért el, ami kiemelkedő teljesítmény a hazai zenei piacon.

http://ujhazak.com