LMP: az otthongondozásnak nincs alternatívája, ezért meg kell becsülni

Meg kell becsülni azoknak a munkáját, akik családtagjaikat ápolják otthon, a jelenlegi szociális ellátási rendszerben ugyanis a tevékenységüknek nincs alternatívája - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.A párt azt követeli, hogy a kormány fordítson nagyobb forrást azok támogatására, akik nem gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat ápolják otthon, munkájukra ugyanis szükség van mindaddig, amíg az idősgondozásban több mint két évet kell várni egy férőhelyre - mondta a politikus.
    

Azt is kezdeményezik, hogy kezdődjön el egy szakmai egyeztetés a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeiről. A gyodot a nagyszülőknek vagy a gyámoknak is biztosítani kell és bizonyos betegségek esetében el kell tekinteni a felülvizsgálat szükségességétől, ha a gyermek állapotában nem várható változás. Ungár Péter szerint az egész ápolási díj rendszere olyan kevés embert érint, hogy a díj emelése nem terhelné meg jelentősen a költségvetést.
   

A politikus a járásoktól kért adatokat az érintettek számáról, és arról, hogy a változó feltételrendszer miatt az elmúlt két évben hányan estek el az ellátástól. Elmondta: volt, ahol senkitől sem vonták meg azt, de olyan járás is akadt, ahol a kérelmezők 20-21 százalékától vették el a jogosultságot. Szerinte az amiatt lehetséges, mert a feltételrendszer érvényesítése a szakemberek értelmezésén múlik, vagyis nem egységes országosan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com