LMP: azonnal mentőövet kell nyújtani a vízügyi ágazatnak

Azonnal mentőövet kell nyújtani az összeomlás szélén álló vízügyi ágazatnak - javasolja LMP frakcióvezetője.Keresztes László Lóránt hétfői online sajtótájékoztatóján egyebek mellett a szektort terhelő különadó eltörlését szorgalmazta. Közölte: a kormány csak súlyosbított a vízügy nehéz helyzetén. 2012 óta duplájára nőtt a rendszer meghibásodásainak száma, mára a hálózat kevesebb mint 20 százaléka rendelkezik megfelelő minősítéssel.

    
A szakmai szervezeteket szerint a következő 15 évben 1500-3000 milliárd forintra lenne szükség a hálózat karbantartására, fejlesztésére. A cégek jelentős része ugyanakkor a csőd szélén áll, így a megelőző karbantartások is elmaradnak. Keresztes László Lóránt arra figyelmeztetett, hogy emiatt az infrastruktúra jelentős, most még megóvható része mehet tönkre, a vízbázisok sérülése pedig helyrehozhatatlan károkat okozhat.
    

A politikus kifogásolta, hogy a kormány mindezek ellenére csak a többségi állami tulajdonú cégeknek nyújt némi segítséget, miközben az önkormányzati társaságok sem fogják tudni kigazdálkodni a hiányzó fejlesztési forrást. Az LMP a szakma javaslatát az Országgyűlés elé vitte határozati javaslat formájában, egy - leszavazott - költségvetési módosító javaslatban pedig azt is kezdeményezte, hogy az állam hozzon létre rekonstrukciós keretet a víziközmű ágazatnak, az eddigi forrásnál két nagyságrenddel nagyobb összeg felhasználásával - mondta a politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com