LMP: be kell vezetni a dugódíjat a fővárosban

Az LMP szerint "egy normális szmogriadóterv azzal jár, hogy be kell vezetni a dugódíjat".Gál József, a párt fővárosi képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: az LMP idei választási kampányának egyik fő témája lesz a dugódíj bevezetése. Azt követelik, hogy a budapesti belváros legyen lezárva, legyen sétálható, az autókat tiltsák ki a szűken vett belvárosból, a tágabban értelmezett belvárosba pedig csak dugódíj megfizetése után lehessen behajtani.

    
Hozzátette: az LMP arra szólítja fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a dugódíj bevezetésének előkészítésével minél gyorsabban szavatolja a budapestiek egészségét. Turcsán Szabolcs, az LMP országos elnökségének tagja szerint a kormány egy "súlyos légszennyezettségi vészhelyzetben" halogató magatartást tanúsít. Egy tanulmányt idézve azt mondta: Magyarországon évente 8-10 ezer ember idő előtti haláláért felelős a légszennyezettség, a szálló por.
    

A levegő minőségének javítása érdekében az LMP azt javasolja, korszerűsítsék a fűtési rendszereket, és erre álljon rendelkezésre egy könnyen elérhető pályázati program, az energiaszegénységet pedig számolják fel. Emellett szerinte szükség lenne arra, hogy a tömegközlekedésben azonnal kezdjék el lecserélni a dízelüzemű járműveket, valamint arra, hogy bevezessék a dugódíjat a fővárosban. Nagyszabású faültetési programot is javasol az ellenzéki párt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com