LMP: csak kampányfogás az árak befagyasztása

Az LMP társelnöke szerint csupán kampányfogás és rossz eszköz az infláció megfékezésére egyes élelmiszerek árának befagyasztása. Schmuck Erzsébet szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta: a családokon alig segít az intézkedés, miközben a kisboltoknak "halálos ütés lehet".A családok havonta legfeljebb 1-2 ezer forintot spórólhatnak azzal, hogy a kormány befagyasztotta hét élelmiszer árát - jelentette ki a politikus, hozzátéve: az intézkedés a Magyar Nemzeti Bank szerint sem eredményez 1 százalékpontos inflációcsökkenést.
    

A nagyáruházak a bevételkiesést ráterhelhetik a többi termékükre vagy a beszállítókra, a hazai kisboltokra viszont "halálos ütést mérhet" a döntés - mondta Schmuck Erzsébet. Ezen üzleteket ugyanis már a minimálbér emelése is sújtja. A képviselő szerint ehelyett az alapvető élelmiszerek áfáját kellett volna csökkenteni, mert azzal mindenki jól járt volna, csupán az állam esett volna el némi bevételtől. Vagyis szerinte "kevesebb maradt volna korrupcióra". Azt ígérte: a Márki-Zay Péter vezette kormány 5 százalékra mérsékeli majd az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com