LMP: döbbenetes szavazási eredmény született az EP-ben a GMO-növényekről

Az LMP szerint döbbenetes szavazási eredmény született az Európai Parlamentben, ahol egy szűk többség átengedte az új típusú génmódosított, ellenőrizetlen növények forgalomba hozataláról szóló javaslatot.Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható bizottságának LMP-s elnöke csütörtöki, online is követhető sajtótájékoztatóján kifejtette: a szavazás eredménye Magyarországra és egész Európára nézve rendkívül kedvezőtlen lehet. Ezek a növények kikerülnének a jelenleg érvényes szigorú élelmiszer- és környezetbiztonsági uniós szabályozás alól, az érintett vállalatok pedig mentesülnének a felelősségvállalási kötelezettség alól.
    

A képviselő felidézte, hogy a kezdeményezés az Európai Unió mezőgazdasági és halászati tanácsában novemberben még elbukott, de a nagyvállalati lobbi rendkívül agresszíven lépett fel elfogadása érdekében. Kitért arra is, hogy az unió bírósága már 2018-ban kimondta, minden GMO-növénynek a szigorú szabályozás alá kell tartoznia.  
    

Keresztes László Lóránt kiemelte, elvárják a magyar kormánytól, hogy együttműködve azokkal a politikai és szakmai szervezetekkel, amelyek a javaslat ellen vannak, tegyen meg mindent Magyarország GMO-mentességének megőrzése érdekében. Az ellenzéki politikus az eddigieknél is erőteljesebb fellépést szorgalmazott, hangsúlyozva: még lát lehetőséget arra, hogy "elkaszálják" a kezdeményezést.


A magyar kormánynak a javaslatot ellenző országokkal együttműködve mindent meg kell tennie, hogy megakadályozza a javaslat érvényre juttatását. Ugyanakkor, ha ez nem sikerül, le kellene mondani a biztonságos, GMO-mentes élelmiszerekről, s az agrár nagyvállalatok kezébe kerülne a vetőmagok feletti ellenőrzés - figyelmeztetett az LMP-s politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com