LMP: egyes betegségeknél járjon automatikusan a gyermekek otthonápolási díja!

Az LMP diagnózisalapúvá tenné a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését, vagyis automatikusan biztosítaná azt azon fiatalok után, akiknél például Down-szindrómát állapítottak meg.Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: júliustól kezdődött a díj jogosulti körének áttekintése egy pontozáson alapuló vizsgálati rendszer alapján, szerinte azonban ez a pontrendszer sosem tud majd megoldást adni az egyéni élethelyzetekre.

    
Miért nem lehet meghatározni a diagnózisoknak azt a körét, amely alapján jár az összeg? - tette fel a kérdést, rámutatva: a krónikus beteg gyermekeket vagy például a súlyos epilepsziával küzdőket már egy szakértői testület megvizsgálta, így a minisztériumi felülvizsgálat szerinte csak pluszkiadás. Ungár Péter üdvözölte, hogy az autizmussal küzdők esetében a szaktárca már módosított a pontrendszeren. Hozzátette ugyanakkor: további változtatást tart szükségesnek, amiről párbeszédet kezdeményez a minisztériummal. Arra is választ vár az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy havi szinten milyen tájékoztatást adnak a parlamentnek a felülvizsgálatok eredményéről, a feltárt visszaélésekről.
    

A képviselő kérdést kapott arról a kiszivárgott MSZP-s elnökségi dokumentumról, amely szerint az ellenzéki párt támogatná Kiskunfélegyházán a most érettségizett Nagy Blanka önkormányzati képviselőjelöltségét. Ungár Péter úgy felelt: örül, ha minél több állampolgár részt kíván venni a demokratikus választás folyamatában, azt azonban Nagy Blanka személyes döntésének tartja, ha ő a meglévő élettapasztalatával ezt az utat választja. A felkészültség a politikai pályára szerinte nem kor függő, de egy felsőfokú végzettséget optimálisnak tartana - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com