LMP: egymással konkurens és nem megtérülő vasútfejlesztéseket támogat a kormány

Az LMP szerint kizárólag kínai érdekeket szolgál a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése, a projekt megtérülését pedig még azzal is gyengíti a kormány, hogy egy azzal konkurens vasútfejlesztéshez is támogatást nyújt Szlovéniának.lmpSchmuck Erzsébet országgyűlési frakcióvezető-helyettes, valamint Keresztes László Lóránt, az LMP közlekedéspolitikai szakszóvivője pénteken, sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kabinet az ellenzéki párt által bukottnak értékelt keleti nyitás politikája során gazdaságilag indokolhatatlan és egymásnak ellentmondó fejlesztéseket támogat.

Schmuck Erzsébet kifejtette: a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai, 166 kilométeres szakaszát azért fejleszti az állam 472 milliárd forintból - 85 százalékban kínai hitel felhasználásával -, hogy a kínaiak a görögországi Pireusz kikötőjéből a kínai áru eljuthasson Európába, holott a fejlesztést semmilyen hazai gazdaságossági számítás nem támasztja alá.

Kína a szállítás mennyiségére sem vállal garanciát, így a vonal kihasználatlan lesz - tette hozzá, megjegyezve: a beruházásra uniós forrás kedvezőbb kamatokkal is rendelkezésre állt volna. Ennél is furcsábbnak ítélte Keresztes László Lóránt, hogy miközben Kínával hitelfelvétellel szerződött a kormány a fejlesztésre, saját forrásból támogatja a pireuszi kikötő konkurenciáját jelentő szlovéniai Koper felé vezető vasútfejlesztést.

Hozzátette: a szlovén pályaszakasz fejlesztéséhez Magyarország 370 millió eurónyi hitelkeretet biztosíthat. Az LMP politikusai bírálták a kormányt, amiért nem hajlandó változtatni keleti nyitás politikáján, holott az szerintük az megbukott. Erre Schmuck Erzsébet példaként hozta az ország egyik stratégiai partnerét, Azerbajdzsánt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben mintaállamnak nevezett, de két hete államcsődbe jutott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com