LMP: egyre többe kerül a "bűnös semmittevés" a klímaváltozás ügyében

Az LMP társelnöke bűnnek tartja a kormány "semmittevését" a klímaváltozás ügyében. Schmuck Erzsébet csütörtöki sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: nemcsak a klímasemlegesség elérésének van ára, de annak is, ha az ország semmit sem tesz.Kifejtette: a felmelegedés már jelenleg is költséget jelent az embereknek, például az élelmiszerek árának emelkedése miatt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ugyancsak ára van a szélsőséges időjárásnak vagy az aszálynak - tette hozzá. Közben a kormány azzal riogat, hogy a klímasemlegesség elérése évente 170 ezer forintjába kerül minden egyes állampolgárnak, ezért a kabinet "a markát tartja az Európai Unió felé" - mondta, hangsúlyozva: az LMP szerint azonban a cselekvésre akkor is fel kell készülni, ha az unió azt nem támogatja, ezért elvárják, a kormány mutasson be egy forgatókönyvet arra az esetre, ha nem érkezik forrás az uniótól.  

    
Schmuck Erzsébet szerint a kabinet csak a kommunikációs versenyt akarja megnyerni az ügyben, valódi cselekvés nem látszik, sőt, "betiltja a szélenergiát és Paks 2-t akarja lenyomni a torkunkon". A politikus azt mondta, a multik, a szénipar vagy az orosz érdekek kiszolgálása helyett a "saját természeti környezetünk védelmét kell a cselekvés középpontjába helyezni", ez azonban a kormány "zöldre festésével" nem fog menni. A jövő évi büdzsében forrásokat kell elkülöníteni a környezetvédelemre és az önkormányzati klímacélok elérésére - mondta, és egy önálló klímatárca felállítását is szükségesnek ítélte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com