LMP: elfogadhatatlan a határon túl élők jogfosztása vagy megkülönböztetése

Az LMP elfogadhatatlannak tartja a határon túl élő magyarok jogfosztást, de azt is, hogy különbséget tesznek magyar állampolgárok között a szavazati jog gyakorlásában.Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn, a nemzetiségek napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a magyarság megmaradásának egyik záloga, hogy a határon túli területeken tömbökben, szórványban vagy diaszpórában élők képesek legyenek dacolni a lemorzsolódás fenyegető veszélyével és megőrizhessék identitásukat.

    
Hangsúlyozta: az LMP a magyar állampolgárság megszerzését a határon túli magyarok esetében a nemzeti közösség összetartozását erősítő eszköznek tekinti, és bármiféle jogkorlátozást, jogfosztást elfogadhatatlannak tart. Sajnos van olyan párt, amely például a magyarországi választás jogát elvonná a magyar közösségektől - fogalmazott.  
   

Hangsúlyozta ugyanakkor: az Orbán-kormány által alkotott szabályozást is súlyos diszkriminációnak tartják, amely szerint a határon túli magyarok levélben is szavazhatnak, de az Orbán-kormány elhibázott gazdaság- és társadalompolitikája miatt az országot elhagyni kényszerült százezrek esetében ez nem biztosított.
    

Kanász-Nagy Máté szólt arról is: pártja az elsők között karolta fel a Minority SafePack elnevezésű, a nemzetiségek és kisebbségek jogait védő európai uniós polgári kezdeményezést, amely a többi között egyenlő bánásmódot biztosítana a többségi társadalommal szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com