LMP: elfogadhatatlan az MTA állami felügyelet alá vonása

Elfogadhatatlan az irány és a módszer is, ahogyan a kormány állami felügyelet alá akarja vonni a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) - közölte Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.A politikus szerint a kormány egyeztetésre lehetőséget sem adva akar törvényt módosítani és elfogadtatni egy olyan költségvetési törvényt, amely az Akadémia költségvetésének jelentős részét, mintegy 28 milliárd forintot direkt kormányzati befolyás alá vonna.

    
Azt is mondta, elfogadhatatlan az a szemléletmód is, hogy államosítani akarják MTA egy részét és az ott folyó kutatást, hiszen "ez szembemegy a kutatás szabadságának elvével, amely egy normális országban működni szokott" - fogalmazott. Közölte, ő korábban a CEU elüldözését könyvégetéshez hasonlította, most az MTA "megregulázását" a könyvtár elégetésének tekinti.
   

Volt már példa hasonló intézkedésre, 1949-ben Gerő Ernő vezetésével és közbenjárására az akadémikusok majdnem kétharmadát kirúgták - jegyezte meg Szabó Szabolcs. Mint mondta, az LMP-frakció semmilyen költségvetést és törvénymódosítást nem fog megszavazni, amely az Akadémia függetlenséget támadja. Hozzátette: egyetértenek az Akadémia vezetésével, amely azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza ezeket a javaslatokat, és felajánlják nekik támogatásukat a szabadságukért vívott küzdelemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com