LMP: fejleszteni kell a balatoni közlekedést!

Az LMP arra szólította fel a kormányt, hogy áldozzon forrásokat a balatoni közúti és vasúti közlekedés további fejlesztésére.A párt frakcióvezetője hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Balaton az ország egyik legfontosabb természeti értéke és önmagában is fontos gazdasági tényező, amit azonban sok probléma fenyeget. Keresztes László Lóránt világos feladatnak nevezte a belföldi turizmus erősítését. Hangsúlyozta, a járványügyi és gazdasági helyzettől függetlenül is kimondható, hogy az ágazatban még nagyon komoly előrelépésekre van lehetőség.

    
A képviselő kijelentette, hogy a kormány nem hozta létre azt a stratégiát, ami lehetőséget adna egy, a jelenleginél gyorsabb, olcsóbb és jobb minőségű közösségi rendszer kialakítására. A Balaton északi partján a vasútvonalat fejleszteni kell, de a feladat már most sok évet késett, ráadásul nagyon szűk műszaki tartalommal valósul meg - mondta.


A villamosítás belátható időn belül csak Balatonfüredig készül el - tette hozzá. Kiemelte, ahhoz, hogy valóban csökkenjen a menetidő, biztosítani kell a megfelelő motorvonatokat is, de a MÁV néhány hete leállította a beszerzést. A politikus arra kérte a kormányt, hogy biztosítsa a hibrid motorvonatokhoz szükséges forrásokat.
    

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kabinet a mellékvonalak elsorvasztása helyett olyan menetrendet alakítson ki, ami segíti, hogy a vasúti közlekedés megfelelő alternatívát kínáljon a közlekedőknek - szögezte le Keresztes László Lóránt. Hozzátette, a kormány jövőre sem készül megfelelő forrásokat biztosítani az alsóbbrendű közúti hálózat fejlesztésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com