LMP: fel kell számolni a légszennyezettségi veszélyhelyzetet Magyarországon

A légszennyezettségi veszélyhelyzet felszámolására szólított fel az LMP politikusa, Kanász-Nagy Máté, hétfői sajtótájékoztatóján.A politikus szerint, amíg Magyarországon fennáll az egészségre komolyan ható légszennyezettségi veszélyhelyzet, addig egyáltalán nem igaz, amiről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt vasárnapi évértékelőjében, hogy a ma születő gyermekek akár a 22. századot is megérhetik.

   
Kanász-Nagy Máté felhívta a figyelmet arra, hogy a légszennyezettség szempontjából az uniós országok között Magyarországon az egyik legsúlyosabb a helyzet: évente 8-10 ezer ember hal meg légszennyezéssel összefüggő betegségek miatt, vagyis minden tizenhatodik haláleset ilyen okokra vezethető vissza. Az LMP szerint a légszennyezettségi veszélyhelyzet a korszerűtlen magán- és közösségi közlekedés, valamint a szintén elavult lakossági tüzelési rendszer miatt alakult ki Magyarországon - mondta Kanász-Nagy Máté.
    

Ezért - folytatta - az LMP mint Magyarország zöld pártja azt javasolja, hogy a magán- és a közösségi közlekedés is minél inkább álljon át egy modern, környezetbarát járműparkra, valamint induljon energetikai korszerűsítési program, és legyen hatékony segítség annak a több százezer családnak, akik ma kénytelenek azzal fűteni, azt eltüzelni, "ami csak a kezük ügyébe kerül".
    

Kanász-Nagy Máté a kormányfő által bejelentett családvédelmi akciótervet kérdésre válaszolva úgy értékelte: ebben vannak pozitív és jó lépések, azonban a kormány megfeledkezik az egyszülős családokról, holott minden ötödik család Magyarországon ilyen. Rájuk vonatkozóan semmilyen intézkedést nem jelentett be a miniszterelnök, ami "óriási, fájó hiány" - fogalmazott a politikus, aki a hozzátartozójukat otthon ápolók esetében hiányolta még a kormányzati lépéseket.
    

Az LMP országos elnökségének titkára arra a kérdésre, hogy nácizmusnak tartja-e, ha valaki zsidókat akar listázni, azt mondta: "ez egyértelműen ebbe az irányba mutat", és ezt az LMP elítéli. Kanász-Nagy Máté nem akarta ugyanakkor kommentálni Karácsony Gergely és Puzsér Róbert ezzel kapcsolatos kijelentéseit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com