LMP: fel se tűnne a költségvetésben az otthonápolási díj emelése

Az LMP frakcióvezetője szerint olyan alacsony összegből lehetne egységesen minimálbért fizetni mindazoknak, akik otthon ápolják hozzátartozójukat, hogy az fel se tűnne a költségvetésben.Ungár Péter keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján ismertette pártja azon módosító javaslatát a jövő évi költségvetéshez, amely szerinte enyhítene a gondoskodási válságon. Elmondta: mindössze 45 milliárd forintot emésztene fel az, ha nemcsak a gyermekét otthon ápoló részesülne minimálbérben, hanem az is, aki más hozzátartozóját, például a szüleit gondozza.
    

Ezek az emberek jelenleg 66 ezer forintban részesülnek, ami nem pótolja a munkajövedelmet - mutatott rá. Kijelentette azt is, hogy Magyarországon szerinte azért van gondoskodási válság, mert az állam nem fizeti meg eléggé a gondoskodó munkát. Emlékeztetett: ellenzékben még a Fidesz is emelte volna az otthonápolási díjat, kormányon azonban ezt már nem tartja fontosnak.
    

A politikus arról is beszélt, hogy az otthonápolási díj szabályai nem pontosak, számos tisztázandó kérdés merül fel azokkal kapcsolatban. Például az, hogy négyórás munka mellett igényelhető-e a juttatás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com