LMP: felemás, nem hatékony intézkedés az áfacsökkentés

Az LMP szerint nem hatékony, hanem csak felemás intézkedés az áfacsökkentés, hiszen annak haszna nem a fogyasztóknál csapódik le, és nem számolja föl a hálózatos áfacsalást sem - jelentette ki Lengyel Szilvia, a párt vidékfejlesztési szakszóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány áfacsökkentési tervei átgondolatlanul és nem a szakmai szervezetek ajánlásait megfogadva készültek - mondta Lengyel Szilvia, példaként említve, hogy éppen a friss tejnek csökkent az áfája, amiből a legkevesebb fogy, szemben a magyar fogyasztók által 80 százalékban vásárolt, hosszabban eltartható ESL- és UHT-tejekkel. A sertéshús áfájának csökkentése a belsőségekre nem terjedt ki, a baromfi belsőségeknél viszont 5 százalék az áfa, ezt az ellenmondást korrigálni kell.

Az LMP szerint az a megoldás, hogy a kormány egy lépésben, egyszerre csökkentse az alapvető élelmiszerek áfakulcsát 5 százalékra. A tej áfájának csökkentésével párhuzamosan a tejföl és a túró áfáját is csökkenteni kellett volna, hiszen mindkettő 99 százalékban hazai alapanyagból és hazai gyártósorokon készül, és a három termék áfacsökkentésének az együttes hatása lenne igazán érzékelhető a fogyasztóknak.

Emellett a zöldségek és gyümölcsök áfáját is csökkenteni kellene nagyon rövid időn belül - folytatta. Ellenkező esetben tovább nőhet az ágazatban 40-50 százalékban jelen lévő áfacsalás, ugyanis az erre specializálódott hálózatok, ha egy szektorban bezárul egy kiskapu, átmennek egy másikba - hangsúlyozta. Lengyel Szilvia szerint lehetséges az áfacsökkentés, a baromfihús áfájának csökkentése is sokkal kisebb kiesést okozott a költségvetés bevételeiben, mint ahogy azt a kormány várta, mert a kiesést kompenzálta a növekvő forgalomból és az ágazat fehéredéséből származó bevétel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

http://ujhazak.com