LMP: fenntartható idősügyi politikára van szükség

Az LMP egyik fő törekvése lesz a 2022-es kormányváltás után, hogy kidolgozzon egy fenntartható idősügyi politikát - mondta pénteki online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet társelnök, aki szerint a jelenlegi kormány csak lenézi az időseket.A politikus az idősek világnapja alkalmából azt mondta: az idősek nem alamizsnát, prémiumot vagy utalványok osztogatását várják, hanem azt, hogy az állam biztosítson számukra megfelelő életkörülményeket. Szerinte tíz- és százezreknek okoz súlyos problémát a fűtés ára, a gyógyszerek beszerzése vagy éppen az ennivalóé.
    

Hozzátette: az államnak az idősek testi és szellemi jólétét is segítenie kell, olyan országot kell építenie, ahonnan az unokák nem "menekülnek el", magukra hagyva nagyszüleiket. Szerinte lehetővé kell tenni az idősek számára a hosszú életet, amelynek feltétele a közösségi élet, de az orvosi ellátás, a házi segítségnyújtás vagy a gyógyszertámogatás is.
    

Mindez az elmúlt években kevesebb hangsúlyt kapott, mint az oligarchák gazdagodása - jegyezte meg. "A Fidesz-kormány időspolitikája az, hogy nincs időspolitikája" - fogalmazott, hozzátéve: szükség lett volna egy idősügyi törvényre, ami kiszámítható, tisztességes megélhetést biztosít az érintetteknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com