LMP: haladéktalanul rendezni kellene a közszféra béreit

Az LMP szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha a kormány nem rendezi haladéktalanul a közszféra béreit.Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti képviselője szerdán, budapesti sajtótájékoztatón a többi között arról beszélt: a szociális szektorból már most 15 ezer ember hiányzik, ráadásul sok dolgozó hamarosan nyugdíjba vonul. A képviselő szerint a megoldás az lenne, ha egységesen, az alapbér szintjén rendeznék a szektor jövedelmeit, ami után a tízéves gyakorlattal rendelkező szakképzett munkavállalók jövedelme érzékelhetően több lenne a pályakezdőkénél. Emellett a szociális bértáblát az egészségügyihez kellene igazítani, hiszen sokszor ugyanolyan feladatokat látnak el mindkét ágazatban.

   
A politikus nem tartja elégségesnek a kormány által bejelentett béremelést, mivel az alapvetően a pótlékokra épül, így nem oldja meg a bérfeszültségeket. Hohn Krisztina képviselő hozzátette: a pedagógusok, az önkormányzati köztisztviselők és a kulturális szektorban dolgozó közalkalmazottak sem érzik, hogy munkájukat megbecsülné az állam. A tanárok közül sokan elhagyják a pályát.
    

Hozzátette: frakciója ezért több törvényjavaslatot is benyújt a jövőben, hogy elősegítse a béremelést a közszféra több ágazatában is. Hangsúlyozta: szükségesnek tartják a diplomás bérminimum bevezetését, hogy a felsőfokú végzettségűek ne a garantált bérminimumot kapják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com