LMP: hűtlen kezelést követett el a kormány

Az LMP szerint hűtlen kezelést követett el a kormány a paksi bővítés hitelkeretének előtörlesztésével kapcsolatban.Vágó Gábor, az ellenzéki párt képviselőjelöltje szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kabinet 2014-ben, a hitelszerződés aláírásakor kedvező kamatozásúnak állította be a konstrukciót. Most azonban kiderült: a hitelt azért törlesztették előre, mert azt 5 százalékos kamat terheli, miközben 2014-ben az állam 2,5 százalékos kamattal bocsátott ki állampapírokat - közölte.

    
A hitelszerződés megkárosítja az embereket - jelentette ki -, a beruházás pedig szerinte csupán "a magyar tenderarisztokráciának", köztük Mészáros Lőrinc cégbirodalmának jó, valamint a német ipari tőkének és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Nagy vesztesei azonban a magyar emberek - értékelt. Ungár Péter, a párt országos elnökségi tagja az évszázad legrosszabb üzletének nevezte a bővítést, és rámutatott: ha az ígérethez híven a hitelkonstrukció a legjobb lett volna a piacon, most nem kellett volna előtörleszteni.
    

Kijelentette azt is: az "Orbán-Putyin-paktum" más részletei, köztük a hosszú távú gázszerződések, mind a magyar embereket károsítják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com