LMP: le kell építeni a fosszilis energiahordozók használatát!

Le kell építeni a fosszilis energiahordozók használatát - hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján,Az ellenzéki politikus azt kifogásolta, hogy a kormány nemmel szavazott arra az európai uniós kezdeményezésre, amely 15 százalékkal csökkentené a közösség gázfelhasználását. Kanász-Nagy Máté kijelentette: a kormány nem tud elszakadni a fosszilis világrendtől, attól a gazdaságpolitikától, ami tönkreteszi a klímát.
   

A kabinet épp az ellenkező irányba halad: gázerőműveket akar építeni, amelyek az akkumulátorgyárak számára állítanak elő villamosenergiát - mondta. Bár már most is 90 százalékos a földgázimportunk, azt a kabinet nem mérsékelni akarja, hanem még tovább növelné, valószínűleg orosz gázból - sérelmezte. Ezzel olyan gyárakat akar segíteni, amelyekről bebizonyosodott, hogy kizsákmányolják a természetet - mondta, hozzátéve: ehelyett szerinte épületszigetelést kellene támogatni, vagy a megújuló energiahordozók használatát. A politikus olyan gazdaságpolitikát szorgalmazott, amely megszabadítja az országot mind a nyugati, mind a keleti függéstől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com