LMP: legyen tiszta a választási kampány!

A budapesti főpolgármester-jelöltek csatlakozzanak Vitézy Dávid tiszta kampányt sürgető kezdeményezéséhez - szólított fel az LMP országos elnökségének tagja szerdán.Tetlák Örs, Érd alpolgármestere budapesti sajtótájékoztatóján azon véleményének adott hangot, a szavazóknak elege van abból, hogy a kormánypárt és az ellenzék is "pártpolitikai iszapbirkózásra" használja a fővárost, miközben nem marad energia Budapest fejlesztésére.
    

A politikus elengedhetetlennek nevezte a tisztességes versenyt és a jelölti vitát, hogy a budapestiek minél tisztességesebb, "orbánozás" és "gyurcsányozás" nélküli, programalapú kampány végén dönthessenek a következő főpolgármesterről. Hozzátette: Vitézy Dávid, a civilek és az LMP főpolgármester-jelöltje elindította a Tiszta kampányt Budapesten! kezdeményezést, a másik két "komolyan vehető" jelölt, Szentkirályi Alexandra a kormánypártok jelöltje, valamint az ellenzéki Karácsony Gergely főpolgármester viszont úgy tűnik, hogy nem igazán érdekelt a tiszta kampányban.
    

Rögzítette, Vitézy Dávid ezzel szemben a tiszta viszonyok híve, ezért is lesz az ő kampánya üdítő a budapestieknek, hiszen legalább egy olyan főpolgármester-jelölt van, aki valóban Budapestről és valóban a budapestieknek beszél. Tetlák Örs kitért arra is, hogy szerinte a kormánypárti jelöltek civil szervezetek mögé bújva, civileknek szánt sokmilliós nagyságrendű magyar adóforintokat égetnek el a politikai kampányukra.
    

Az alpolgármester egy érdi példát hozott, ahol elmondása szerint a Fidesz jelöltje néhány hete "importált" egy korábban Budapesten bejegyezett civil szervezetet, amelyet átneveztek és rögtön kilencmillió forintos állami támogatást is kapott. Mit lehet várni egy olyan polgármesterjelölttől, aki politikai karrierje, politikai törekvései első pillanatában már megtéveszti a választókat? - kérdezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com