LMP: módosítani kell a jegybanktörvényt

Sokkolónak tartja az LMP társelnöke a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének állítását, miszerint a jegybanknak a jelenlegihez hasonlóan a következő években is több százmilliárdos veszteségei lesznek. Schmuck Erzsébet keddi, online sajtótájékoztatóján azt mondta: módosítani kell a jegybanktörvényt, hogy amikor nyereséget termel a bank, azt fizesse be az állami költségvetésbe.Bár az elmúlt két évben a jegybank valóban az államkasszába utalta nyereségét a Covid-járványra tekintettel, a korábbi években nem ezt tette, például 2014-ben sem, amikor rekord összegű, több mint 500 milliárd forintos nyereséget halmozott fel - közölte a politikus.
    

Erre nem is kötelezte semmi, hiszen a jegybanktörvény értelmében az MNB a többletet megtarthatja, hiányát viszont az állami költségvetés állja. Jelenleg is, amikor a büdzsé tavaly 5500 milliárd forintos hiánnyal zárt - mutatott rá Schmuck Erzsébet. Az LMP ezért egy 2016-os javaslatához hasonlóan ismét a jegybanktörvény módosítását szorgalmazza. Arra köteleznék az MNB-t, hogy a nyeresége nagy részét fizesse be az államkasszába, valamint arra, hogy számolja fel az alapítványait. Azok tőkéjét szintén a költségvetésbe utalja, hogy az összeg fedezetet nyújthasson például az állami felsőoktatás fejlesztésére - mondta Schmuck Erzsébet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com