LMP: ne korlátozza a kormány szélerőművek telepítését!

Az LMP azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől és Palkovics László technológiai és ipari minisztertől, hogy azonnal szüntessen meg minden olyan értelmetlen rendelkezést, amely a szélerőművek telepítését korlátozza, és már a parlament őszi ülésszakára terjesszen be egy olyan törvénycsomagot, amely fenntartható módon elősegíti Magyarország energiafüggetlenségét - közölte az LMP szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.Gál József, azt mondta: bár a Fidesz 2010-ben a nemzeti együttműködés programjában még határozottan támogatta a szélenergia és a zöldenergia hasznosítását, az azóta eltelt tizenkét évben sem a panelprogrammal, sem az épületszigeteléssel, sem a geotermikus energia felhasználásával nem haladtak előrébb, ráadásul új szélerőművek telepítését nevetséges okokra hivatkozva tiltották meg.
    

Kifejtette: 2016-ban úgy alakították át a szabályozást, hogy települések környezetében tizenkét kilométeres sugarú körben nem lehet új szélerőművet telepíteni, így Magyarország sűrű településszerkezete miatt lényegében nem maradt olyan hely, ahol új szélerőművet hozhattak volna létre. Az LMP szóvivője úgy vélte: kormány 2016 óta nem tud "épkézláb szakmai érvet" felhozni a szélenergia tiltása ellen, hiszen leggyakoribb érvüket - amely szerint Magyarországon nem fúj a szél - az ELTE energiaföldrajzi kutatócsoportja határozottan cáfolta, kifejtve, hogy hazánk szinte minden pontján gazdaságosan lehetne szélerőműveket üzemeltetni.


Nevetségesnek nevezte azt az ellenérvet is, hogy a szélturbinák nem illenek a tájképbe, mondván, ugyanez igaz a Mátrai Erőműre vagy a Paksi Atomerőműre is. A fenntartható energiapolitika nem esztétikum kérdése, hanem jövőnk záloga, a szélenergia pedig bizonyítottan a legolcsóbb energia - hangsúlyozta Gál József.Közölte azt is: LMP egy "Szénerőmű helyett szélerőművet!" feliratú molinót feszített ki a Budai Vár alagútja fölé, hogy emlékeztessen mindenkit, köztük a fideszes tisztségviselőket is, hogy a fosszilis energiaválság közepette a megújuló energia jelenti a jövőt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com