LMP: négy év alatt alig derült ki valami az Öveges-program "lenyúlásáról"

Egy négy évvel ezelőtti sajtótájékoztatóját elevenítette fel csütörtökön Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 12 milliárd forintos Öveges-program szerinte "horribilis lenyúlásáról", jelezve: az eltelt idő alatt nem sok dolog történt a visszaélések kivizsgálásával kapcsolatban.A politikus Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt ismételte meg korábbi kísérletét, amellyel, ahogy 2014-ben, idén is azt kívánta szemléltetni: bár a kémiai folyamatok ugyanúgy mennek végbe az ország bármely pontján, mégis a program keretében negyvenhárom városban ismételték meg azokat, rögzítették filmre és alkották meg hozzá a munkafüzeteket.

    
Ugyanígy negyvenháromszor fizettek ki 20 millió forintot tanteremfoglaltsági szoftverekért. Az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálta az ügyet, és pénzt követel vissza - mutatott rá Hadházy Ákos, aki a pontos összegről nem tudott beszámolni, de azt jelezte, hogy minimum 350 millió forintról lehet szó.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Magyarországon négy éve folyik az eljárás - folytatta -, és bár az adóhatóság már tényként kezeli a túlárazást és a felesleges beszerzéseket, negyedik alkalommal helyezik át egy másik területre a vizsgálatot. Hadházy Ákos szerint az ügyészség szándékosan húzza az időt, mert "elsikálni" nem tudja az ügyet.
    

A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) abban a földvásárlási ügyben, amelyben Hadházy Ákos szülei is érintettek lehetnek. Hadházy Ákos mindezt rossz viccnek, aljas és hazug lejáratásnak nevezte, amely szerinte a kormányoldal félelmét mutatja. Egyetlen rokona sem vásárolt földet árveréseken - szögezte le.  
    

Arra a kérdésre, hogy igaz-e: visszalépésre buzdított LMP-s jelölteket a választáson, amiért a párton belül petíciót is indítottak ellene, azt felelte: az LMP Országos Politikai Tanácsa kinyilvánította, hogy szükségesnek tartja a lehető legszélesebb körű együttműködést az ellenzéki pártok között az egyéni körzetekben. Ezt pártja megpróbálta létrehozni, de a többi párt egyelőre nem hajlandó részt venni abban. Szerinte a választás megnyerésének nagyobb esélye van a visszalépésekkel. Közölte azt is: a petícióról nem tud.
   

Kérdésre megismételte: ha a Fidesz képviselőinek száma meghaladja az 50 százalékot, lemond társelnöki pozíciójáról, és ez szerinte minden ellenzéki vezetőtől elvárható lenne, mert rossz szokásnak tartja, hogy a politikusok nem vállalják a felelősséget. Megismételte azt is: minden pártban lehetnek olyan emberek, akik együttműködnek a Fidesszel. "Úgy érzem, hogy az LMP-ben is vannak, de úgy érzem, hogy az LMP az, ami leginkább ennek ellen tud állni" - folytatva, hangsúlyozta: a zuglói korábbi képviselőjelöltjük esete is azt mutatja, hogy nem tűrnek semmilyen együttműködést a Fidesszel.
    

Úgy folytatta: az ellenzéki oldalon vannak, akik szerint nem baj, ha ezt a választást nem nyeri meg az ellenzék, nyilván ilyenek vannak az LMP-ben is. Akivel csupán vitatkozni kell, azokkal vitatkozni fognak, ahol vállalhatatlan dolog jut tudomásukra, ott megteszik a szükséges lépéseket - jelentette ki. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira, miszerint a romákat sem lehetett integrálni, a bevándorlókat sem lehet majd, úgy reagált: ha az összes pénzt ellopják, amit erre szántak, akkor nem fogják tudni integrálni a romákat. Hozzátette: a kormány tagjai "felszálltak a rasszizmus vonatra".
   

A reptéri földi kiszolgálótársaságok kartellezésének gyanúját érintő kérésre azt mondta: feljelentést is kellene tenni hivatali visszaélés miatt. Hozzátette: számos jelzést kapott arról, hogy minisztériumi vagy állami vezetők akadályozták középvezetők munkáját. A bűnösöknek el kell számolniuk, de vádalkut kell kötni az egyszerű köztisztviselőkkel - fűzte hozzá -, hiszen rengetegen jelezték a visszaéléseket, de főnökeik ezért megrovásban részesítették őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com