LMP: nem fogjuk hagyni, hogy Magyarország akkumulátorgyarmattá váljon

Az LMP minden jogi eszközt fel fog használni, hogy megakadályozza Magyarország akkumulátorgyarmattá válását - jelentette ki Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.Az ellenzéki politikus kiemelte: a kormány nem hajlandó tájékoztatni a lakosságot a tervezett nyíregyházi akkumulátorgyárról. Kanász-Nagy Máté emlékeztetett: a gyár építésének bejelentése után pártja írásban kért tájékoztatást a beruházás részleteiről a külgazdasági és külügyminisztertől.
    

A politikus felidézte: kérdéseket tettek fel a gyár víz- és energiaigényéről, arról, hogy a beruházás érint-e termőföldet, hogy mekkora közvetlen állami támogatást kap a beruházó, terveznek-e az ipari parkban víziközműfejlesztést, kaphatnak-e betekintést a konkrét tervekbe, készültek-e előzetes hatásvizsgálatok és milyen módon vonták be a tervezésbe a város vezetését.
    

A tucatnyi kérdésre egy hárombekezdéses felelet érkezett a minisztériumtól, amely gyakorlatilag egyik kérdésre sem ad választ, csak egy "cinikus beismerő vallomás" - értékelt az ellenzéki politikus. A kormány nem hajlandó elárulni, hogy mekkora állami támogatást kap a beruházó, ráadásul Brüsszelre hivatkozva nem adja ki az adatokat. A gyárépítéshez azonban Brüsszelnek semmi köze - jelentette ki.
    

Kanász-Nagy Máté "parasztvakításnak" nevezte, hogy a kormány a beruházás környezettudatossága mellett érvel a gyár mellé tervezett napelemparkra hivatkozva. Jelezte, pártja nem fogja hagyni, hogy a kormány akkumulátorgyarmattá tegye Magyarországot. Minden jogi eszközzel megpróbálják megakadályozni ezt, és nem fogják feladni a népszavazási kezdeményezéseiket sem - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com