LMP: nem helyes munkához kötni a családtámogatásokat

Az LMP ellenzi, hogy a kormány munkához köti a családtámogatásokat. Országgyűlési képviselőjük, Hohn Krisztina keddi, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a vírushelyzetben sokan veszítették el az állásukat önhibájukon kívül, a családokat pedig akkor is támogatni kell, ha sokan váltak munkanélkülivé.Az ellenzéki politikus azt mondta: az LMP továbbra is kezdeményezi, hogy az álláskeresési támogatást a jelenlegi három hónap helyett kilenc hónapon át folyósítsa az állam.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az LMP a közfoglalkoztatásért járó díjazás emelését is szorgalmazza, mert annak korábbi, nettó 54 ezer forintos szintjét idén mindössze kétezer forinttal növelték - tette hozzá. Hohn Krisztina azt is bírálta, hogy egy közfoglalkoztatott legfeljebb tíz évig dolgozhat ugyanannál a munkáltatónál.

    
Az LMP a családi pótlék drasztikus megemelését is szükségesnek tartja, ahogy az öregségi nyugdíjminimumét is, amelynek alacsony szintje miatt az önkormányzatok által nyújtott segélyek is igen csekély összegűek - jelezte a képviselő. Hohn Krisztina ismét bírálta az örökbefogadási szabályok megváltoztatását, amely szerint egyes esetekben az illetékes miniszter dönthet arról, kit tart alkalmasnak a gyermeknevelésre. Kijelentette: a miniszter erre nem alkalmas, az ezzel foglalkozó szakemberek, tanácsadók viszont éppen ezért vannak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com