LMP: Orbán Viktor kezdjen el komolyan foglalkozni a klímaváltozással!

Az LMP azt várja a miniszterelnöktől, hogy kezdjen el komolyan foglalkozni a klímaváltozással, ellenkező esetben ugyanis még az ország élelmiszerellátása is veszélybe kerülhet.Schmuck Erzsébet társelnök keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján azt mondta: az aszály-veszélyhelyzeti operatív törzs javaslatai csak morzsát jelentenek a gazdáknak, a javaslatok között nincs olyan, amely megállítaná a probléma súlyosbodását.
    

A politikus olyan klímatörvény elfogadását tartja szükségesnek, amely nemcsak látszatintézkedésekről szól, hanem valóban fékezni tudja a klímaváltozást. A jogszabálynak szerinte megfelelő célokat és határidőket kell tartalmaznia, az azok megvalósításához szükséges források hozzárendelésével. Az LMP-nek konkrét javaslatai is vannak az alföldi aszályhelyzet kezelésére - mondta. Ezek között szerepel a talajvíz szintjének emelése, ehhez pedig a folyók szabályozásának felülvizsgálata.
    

Schmuck Erzsébet azt mondta: az Alföld kiszáradása a folyók, különösen a Tisza szabályozása után kezdődött, azóta ugyanis a vizek sokkal gyorsabban haladnak keresztül az országon, mára pedig több víz távozik tőlünk, mint amennyi érkezik. Az LMP szerint agrár-erdészeti rendszereket is létre kell hozni a vízmegtartás érdekében, de a szántásos mezőgazdasággal is le kell számolni, és át kell állni egy olyan gazdálkodásra, amelynél például mulccsal borított a földfelszín.
Szerinte az agrártámogatásoknak is ezeket a célokat kell segíteniük.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com