LMP: összeomlás szélén a szociális szektor

Az LMP a szociális dolgozók bérének rendezésére szólítja fel a kormányt, mert értékelése szerint a szektor az összeomlás szélén áll.Ha idén nem lesz jelentős béremelés, akkor tömeges elvándorlással kell számolni - mondta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. Felhívta a figyelmet arra, hogy korábban a szociális dolgozókat tömörítő egyik szakszervezet már sztrájkot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kormány idén nyáron nem rendezi a szociális dolgozók bérét, a napokban pedig a közszolgálati dolgozókat tömörítő szakszervezet jelentett sztrájkkészültséget.

    
Ungár Péter szerint ennek az az oka, hogy a kormány az elmúlt kilenc évben a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésén kívül nem növelte jelentősen a szociális dolgozók bérét. A három legnagyobb állami bértábla - egészségügy, oktatás, szociális - közül jelenleg a szociális szektorban van a legnagyobb elöregedési ráta, itt a legalacsonyabb a diplomások és a szakképzéssel rendelkezők fizetése, és itt van a legtöbb betöltetlen álláshely is - hangoztatta az LMP képviselője, aki szerint a három bértáblát végzettség szerint kellene egységesíteni.
    

Hangsúlyozta: a kormány a jövő évi költségvetésben sem növeli a szociális területre erre szánt forrásokat, ezért az LMP módosító javaslatot nyújt be a szektorban dolgozók bérének növelése érdekében. Az LMP-s politikus arra kérte a szféra dolgozóit, hogy keressék meg egyéni országgyűlési képviselőjüket, szóljanak a fideszes képviselőknek, hogy tarthatatlan állapotok vannak az intézményekben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com