LMP: párhuzamos válságokat orvosolnak a párt javaslatai

A párhuzamosan fennálló válságok, vagyis az energia-, a szociális vagy a klímaválság orvoslását is szolgálják az LMP egyes, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatai - mondta pénteki online sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.A politikus ide sorolta a klímabérletre vonatkozó kezdeményezésüket. A párt szerint lehetővé kellene tenni, hogy havi ötezer forintért bárki használhassa az ország összes közösségi közlekedési eszközét. Az LMP három hónapra vezetné be a klímabérletet, utána társadalmi párbeszéd keretében kérdezné meg az embereket arról, helyeslik-e azt.
    

Bakos Bernadett elmondta: az eszköz hatékonyan csökkentené az autóhasználatot, ami szerinte azért is fontos, mert az országban keletkezett üvegházhatású gázok 23 százalékát az autók bocsátják ki. Az átállás a közösségi közlekedésre az energiaválságon is segítene, hiszen ez a közlekedési forma tizedannyi energiát igényel, mint az autózás - tette hozzá.
    

A politikus emlékeztetett, hogy az ötletet nemrég Palkovics László technológiai és ipari miniszter is helyeselte, így reményét fejezte ki, hogy a kormányoldal támogatja majd módosító javaslatukat. Ugyancsak több válságot egyszerre kezelő eszköznek tartja az LMP a dugódíjat - mondta. A sofőrök évente 42 órát vesztegelnek forgalmi dugóban - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a párt szennyezés- és használatarányos dugódíjat javasol.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com