LMP: reálértéken alig 3 százalékkal emelkedtek a bérek tavaly

Az LMP társelnöke szerint a kormány hiába hangoztatja a béremeléseket, azok nagy részét "felfalja" az infláció.Kanász-Nagy Máté hétfői online sajtótájékoztatóján arra mutatott rá, hogy a bérek tavaly reálértéken alig 3 százalékkal emelkedtek, de a közszférában dolgozóké ennél is kisebb mértékben, csupán néhány ezrelékben növekedett. A mediánbér, vagyis az a bérszint, aminél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet, bruttó 351 ezer forint volt, vagyis nagyjából 80 ezer forinttal kevesebb, mint a kormány által hangoztatott átlagkereset - folytatta a politikus.
   

Kanász-Nagy Máté arra az uniós statisztikára is felhívta a figyelmet, amely szerint a magyar lakosság a második legszegényebb az Európai Unióban, majd úgy összegzett: tizenkét év fideszes kormányzás után a magyarok nem keresnek eleget. Az LMP ezért széleskörű bértámogatást szorgalmaz, amely a kis- és közepes vállalkozásokat célozza, az álláskeresési járadék folyósítási idejét pedig szerintük 9 hónapra kellene növelni. Hangsúlyozta: az erről szóló ellenzéki népszavazást április 3-án meg kell tartani!
   

A nyugdíjakat is érdemben kell növelni, hiszen több mint félmillió idős él a létminimum alatti bevételből, de a közszférában dolgozókat is meg kell becsülni! - szögezte le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com