LMP: szigorúbban kell büntetni az akkuipari visszaéléseket

Az LMP az akkumulátoripari gyárak engedélyezési folyamatainak leállítását várja a kormánytól mindaddig, amíg nem szigorítják a visszaélések elleni szabályokat, nem növelik a büntetési tételeket és nem erősítik meg az ellenőrzést.Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője közölte: már most probléma van a hulladék akkumulátorok feldolgozásával. A szóvivő színjátéknak nevezte a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó ideiglenes bezárását, mert az szerinte csak egy súlyosabb problémáról tereli el a figyelmet. Arról, hogy a feldolgozók már most képtelenek az akkugyárakban keletkezett 20-30 százaléknyi selejt feldolgozására.
    

Ha pedig megvalósul a kormány terve, 2030-ra több mint húsz gyártóüzem selejtjét kell kezelniük. Nem is beszélve az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségről, amely szerint a hulladékkezelésért is a gyártó a felelős - tette hozzá. Megjegyezte: ez azt jelenti, hogy a kormány "egész Európa szemétlerakójává zülleszti hazánkat".
    

Szólt arról is, hogy Ikladon és Abasáron is súlyosan szennyező, illegális akkuhulladék-lerakatokat találtak, rámutatva: a jelenlegi gyárak hulladékát sem tudja kordában tartani a kormány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com