LMP: területfoglalási engedély nélkül árulja a jegyeket a Red Bull Air Race

Az LMP magyarázatot vár a budapesti városvezetéstől arra, hogyan lehetséges, hogy bár nincs területfoglalási engedélye a Red Bull Air Race-nek, mégis elkezdték a jegyek árusítását az idei rendezvényre.Gál József, a fővárosi közgyűlés LMP-s tagja pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: Tarlós István főpolgármestertől és a tulajdonosi bizottság elnökétől is választ vár arra, a Red Bull hogyan árulhatja minden jogalap nélkül a jegyeket a rendezvényére azt megelőzően, hogy a bizottság foglalkozott volna a kérdéssel. Milyen egyeztetések zajlanak a háttérben, és kiket vontak be abba? - tette fel a kérdést a politikus.  

  
Emlékeztetett: a főpolgármester a tavalyi rendezvény által keltett "zűrzavarért" elnézést kért, és azt ígérte, többet nem fordulhat elő hasonló. Turcsán Szabolcs, az LMP elnökségi tagja úgy fogalmazott: egy multi illegális gyorsulási versenyre készül Budapest felett. Kijelentette azt is: a versenyző repülőgépek bázisát adó tököli repülőtér a környezetvédelmi szabályok betartásával nem kaphatna engedélyt a program lebonyolítására.
    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a saját reklámeseményére 2 milliárd forintnyi közpénzben részesült Red Bull 2017-ben 47 millió forintnyi társasági adót fizetett be a költségvetésbe. A politikus egy a Jobbikat ért antiszemita váddal kapcsolatban kérdésre színjátéknak nevezte a "nácizást, komcsizást", és hozzátette: pártja 9 éve hallgatja, hogyan próbálnak beleszólni belügyeikbe, ők ezt nem teszik meg más pártokkal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com