LMP: újabb törvényre van szükség a devizahitel-károsultak érdekében

Újabb törvény elfogadását tartja szükségesnek az LMP a devizahitel-károsultak megsegítése érdekében, frakcióvezető-helyettesük szerint ugyanis az Orbán-kormány nem oldotta meg a problémát.Schmuck Erzsébet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: már az új parlamenti ciklusban, vagyis májusban vinné az Országgyűlés elé pártja azt a javaslatot, amely a többi közt a forintosítás újraszámolását írná elő, az ugyanis szerinte a kereskedelmi bankoknak kedvezett.

    
Újra kell gondolni, hogy a hitelfelvevőkre milyen arányban terhelhető az árfolyamkockázat - tette hozzá, de szólt arról is: az új törvényben megtiltanák a faktorálást, vagyis az adósság továbbadását egy másik banknak. A jogszabály tartalmazná még az elsétálás jogát, azaz megszűnne az adóssága annak, aki elveszíti a lakását, amelyre a hitelt felvette. Az LMP fellépne a végrehajtások ellen is, és az adóskamara felállítását is szükségesnek tartja a párt az adósok hatékonyabb érdekképviselete érdekében.
    

A jogszabály egy 260 milliárd forintos "adósságalapot" is létrehozna - mutatott rá. Schmuck Erzsébet kijelentette: több mint 100 ezer családnak továbbra is gondot okoz az egykor devizában felvett hitelének törlesztése, sokukat a kilakoltatás fenyegeti. A politikus kérdést kapott azzal kapcsolatban, hogy párttársa, Sallai R. Benedek árulónak nevezte az egykori LMP-s Karácsony Gergelyt, aki jelenleg az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje. Schmuck Erzsébet közölte: párttársai különbözőképpen viselik a 2012-es pártszakadás okozta sebeket, az LMP nehezen dolgozza fel, hogy sokan kiváltak akkor. Hozzátette: az a PM és Karácsony Gergely döntése, hogy összefogtak az MSZP-vel, és sok sikert kívánt nekik.
   

Hozzátette ugyanakkor: az LMP mind a 106 egyéni választókerületben önállóan indul, nem fog össze olyan politikai erőkkel, akiknek szerepük volt az elmúlt 27 év gazdaság- és társadalompolitikájának alakításában. Az Eliossal kapcsolatos OLAF-jelentést firtató kérdésre kijelentette: az uniós források nagy részét ellopják, az a Fideszhez közel állók zsebébe vándorol. Az ügyet szerinte az ügyészségnek kellene vizsgálnia, az azonban az LMP szerint nem független, a kormány pedig nem hajlandó szigorú ellenőrzés alá vonni az uniós források felhasználását, "hogy el lehessen sumákolni a lopásokat".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com