LMP: választási költségvetés készült

Nem az újraindítás költségvetése lesz a 2022-es büdzsé az LMP frakcióvezetője szerint, aki csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy választási költségvetést készített a kormányoldal.Keresztes László Lóránt kijelentette: a kabinet nem vette figyelembe a járvány okozta gazdasági válságot, és továbbra sincs tekintettel a leszakadó térségek problémáira. "Hazudtak az egyetemek kiszervezése során, nem érkeznek meg az ígért uniós források, de az állami költségvetésből sem pótolják azokat" - mondta.

    
A benyújtott javaslat az LMP politikusa szerint csupán a fideszes holdudvar gazdagodását szolgálja, célja a hatalom bebetonozása, de a szükséges társadalmi, gazdasági vagy zöldfordulatot nem hozza el. A büdzsé ugyanakkor szerinte cserbenhagyja a legnehezebb helyzetben lévőket, nem nő például az álláskeresési támogatás folyósítási ideje. Az értelmetlen óriásberuházásokról ugyanakkor nem mond le a kormány, és egyre nő az ország kiszolgáltatottsága Kínának - sérelmezte.
    

Eközben nem emelkednek a környezetvédelem forrásai, és folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése is - fogalmazott. A kabinet ugyanakkor továbbra sem veszi elég komolyan az alapvető közszolgáltatások fenntartásának kihívásait. Megjegyezte: középtávon mintegy 1500-3000 milliárd forint hiányzik például a vízi infrastruktúra karbantartásából.
    

Hiányolta a vidéki közlekedés fejlesztésére szánt forrásokat is. Az LMP szerint ezzel szemben a gazdaság "zöld újraindítására" van szükség: energiahatékonysági programokra, a közösségi közlekedés fejlesztésére, a légszennyezettség csökkentésére kellene költeni. Emellett a közművek fejlesztése is jelentős összeget igényel - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com