LMP: zsákutca a csak az autóiparra és az EU-támogatásokra építő gazdaságpolitika

Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a kormánynak gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtania, mert az zsákutca, ha az ország döntően az autóiparra és multinacionális cégekre épít, a növekedés pedig jelentős mértékben az EU-támogatásoktól függ.lmpSchmuck Erzsébet szombati budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: tavaly októberben, amikor kitört a Volkswagen-botrány, a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, csökkenteni kell az ország függőségét az autóipartól. Ehhez képest - hívta fel a figyelmet - pár héttel később hatmilliárd forintos támogatást adott a kormány a győri Audi-gyárnak.

Úgy folytatta: Varga Mihály a "GDP váratlan csökkenése kapcsán" nemrég azt nyilatkozta, hogy ennek oka az autóipar gyengébb teljesítménye és az uniós támogatások elmaradása, ezért a kormány gazdasági növekedést eredményező csomagot dolgoz ki. Ennek elemei azonban nem láthatók - értékelt.

Azt mondta: a magyar gazdaság jelentősen függ az autóipartól, ez az ágazat adja ugyanis az ipari termelés 22 százalékát, ráadásul 90 százalékban exportra termel az ország. Az autóipar jelentős részben Kínában adja el termékeit, a kínai gazdaság pedig lassul - fűzte hozzá.

Schmuck Erzsébet szerint a világgazdaság nincs jobb helyzetben, mint a 2008-as nagy megrendülés idején, mert a fejlett országok adósságállománya nagymértékben nőtt az elmúlt években. Ezért a kormánynak tudatosítania kell, hogy ha csak az autóiparra és a multinacionális cégek teljesítményére épít, instabil helyzetbe hozza a magyar gazdaságot.

Kitért arra is, hogy a kormány az első negyedévben "egyetlen forintot sem tudott lehívni" az EU-s pénzekből; és bár - tette hozzá - azzal "dicsekszik", hogy korábban teljes mértékben lehívta a támogatásokat, az LMP szerint nem az a kérdés, hogy a támogatások 90 vagy 100 százalékát kapja meg az ország, hanem az, hogy miként használja fel például a társadalom szétszakadásának megállítására vagy a fenntartható gazdaságot erősítő vállalkozások létrehozására.
Ehhez képest - fogalmazott Schmuck Erzsébet - az EU-s pénzek "jelentős részét ellopják", másik jelentős részét "bebetonozzák".

Hangsúlyozta: a kormánynak jelentős fordulatot kell végrehajtania mind a társadalom- mind a gazdaságpolitikában. Rá kell döbbennie, hogy nem elegendő, ha csak a Fidesz hátországát gazdagítja, miközben széles rétegek tovább szegényednek.

"Oldani kell a gazdaság duális szerkezetét" - közölte az ellenzéki politikus, hozzátéve: az LMP nem állítja, hogy nincs szükség multinacionális cégekre, "a probléma a mértékkel van". Schmuck Erzsébet szerint a kis- és középvállalkozások, a helyi gazdaság megerősítése lenne a legfontosabb.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com