Lopott bicikliket árult egy keszthelyi kerékpár-kereskedő

Németországban lopott, milliós értékű kerékpárokat árult egy keszthelyi kerékpáros szaküzlet tulajdonosa, aki ellen pénzmosás miatt emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.Jánky Judit tájékoztatása szerint az 59 éves férfi a Keszthelyen működtetett kerékpáros szaküzletében használt biciklik adásvételével is foglalkozott, az eladásra szánt járműveket internetes felületeken is hirdette.

Egy ismeretlenül maradt eladó 2024 májusában az üzlethez szállított négy darab, összesen több mint 3,1 millió forint értékű használt kerékpárt, és azokat megvételre kínálta a vádlottnak. A férfi ezeket meg is vette úgy, hogy semmilyen dokumentumot nem kapott, ami a biciklik eredetét igazolná, az eladótól nem kért személyazonosításra alkalmas adatot, számlát nem kapott, és adásvételi szerződést sem készítettek.

A vádlott által megszerzett kerékpárokat pár nappal korábban ismeretlen elkövető Münchenben lopta el. A férfi ezzel más által elkövetett bűncselekményből származó vagyont szerzett meg, amit úgy hirdetett eladásra interneten, hogy az eredetét nem tudta igazolni. A kerékpárok közül a vádlott hármat értékesített, de a vevők személyéről és az eladásról semmilyen irattal nem rendelkezik, az adásvételek a vállalkozás könyvelésébe nem kerültek bele. A férfi ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt emelt vádat, a vagyonelkobzás mellett felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com