Lufthansa-sztrájk - Eddig 52 budapesti járatát törölte a légitársaság

Eddig 52 Budapestről induló, vagy oda érkező járatát törölte a német Lufthansa a szerdától péntekig tartó sztrájk miatt - derül ki a légitársaság honlapján kedden olvasható összesítésből.

A német légitársaság a pilóták sztrájkja miatt törölte az összes szerdai, csütörtöki és pénteki frankfurti és düsseldorfi járatát, a szerdai öt müncheni közül csak egyelőre a késő estit. A Lufthansa a pilóták sztrájkja miatt szinte teljesen felfüggeszti működését szerdán, csütörtökön és pénteken, mintegy 3800 járatot törölt, ami 425 ezer utast érint. A sztrájk a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és a Germanwings légitársaság járatait érinti, a csoport többi cégét (Swiss, Austrian Airlines, Brussels Airlines, Eurowings, Lufthansa CityLine, Air Dolomit) nem.

Lufthansa Lufthansa

Legutóbb 2010-ben volt a Lufthansánál pilótasztrájk, akkor az 5400 pilótát képviselő szakszervezet (VC) négynapos munkabeszüntetést hirdetett meg, de az első nap után leállította az akciót. A szakszervezet és a munkaadó konfliktusa most a fizetések és a korkedvezményes nyugdíjazás feltételei körül alakult ki. A Lufthansa hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy az eddiginél jobb ajánlatot tett a pilóták javadalmazására és korkedvezményes nyugdíjára, ezért nehezen érthető, hogy a VC a tárgyalások folytatása helyett a sztrájk mellett döntött és három napra megbénítja a társaságot, ami nemcsak az utasoknak okoz gondot, hanem ellehetetleníti a Lufthansa csoport több mint százezer dolgozójának munkáját is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com