Ma délután 16 óráig léphetnek vissza a jelöltek

Csütörtökön 16 óráig léphetnek vissza az egyéni választókerületben induló jelöltek az áprilisi országgyűlési választáson, az ezt követően bejelentett lemondások nem alkalmasak a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavaztok érvényesnek számítanak.A választási eljárásról szóló törvény szerint a jelölt kiesik, ha a magyarországi szavazás megkezdése előtt a központi névjegyzékből törik, elveszíti a választhatóság jogát, vagy a jelöltet állító jelölőszervezetet törlik a jelölőszervezetek, listák nyilvántartásából. Kiesik a jelölt akkor is, ha április 9-én (csütörtökön) 16 óráig a jelölésről írásban lemond.

Az egyéni választókerületi képviselőjelölt a jelöltségről írásban mondhat le az illetékes választási irodánál. A lemondást személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott által eljuttatva, vagy azt elektronikus azonosítást követően elektronikusan lehet benyújtani. A lemondás nyomán a választási irodának haladéktalanul törölnie kell a jelöltet a szavazólapról, egyúttal pedig tájékoztatnia kell a lemondásról a Nemzeti Választási Irodát (NVI).

A lemondott jelölt nevét tehát "lehúzzák" a szavazólapról, és a jelölt kieséséről a szavazatszámláló bizottság a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen is tájékoztatja a választópolgárokat. A választásra 663 egyéni jelöltet vettek jogerősen nyilvántartásba, csütörtök reggel 18-cal kevesebb, 645 jelölt szerepel a Nemzeti Választási Iroda nyilvántartásában.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com