Ma ünneplik a műemléki világnapot

Az 1984 óta ünnepelt műemléki világnap egyik legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet az épített örökségre - mondta el Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában az április 18-i világnap kapcsán.nkaAz építészet közösségi művészet, nemcsak drágasága folytán, hanem mert itt a megrendelő és az építész együtt "komponál", így minden más művészetnél jobban igaz rá, hogy lenyomata saját korának - hangsúlyozta.
Doncsev András emlékeztetett arra, hogy az NKA 14 éve foglalkozik műemlékvédelemmel, ez jelenleg az Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma feladata az alapon belül.

A 14 év alatt az NKA mintegy 7 milliárd forintot költött műemlékvédelemre, ez évente átlagosan félmilliárd forintot jelent, de voltak kiugró esztendők, például a 2013-as. Ekkor célzott támogatásként a szigligeti Esterházy-kastély, illetve a zsennyei Bezerédj-kastély, illetve nyolc ormánsági fakazettás templom rekonstrukciójához járult hozzá a kulturális alap - számolt be az alelnök.

Mint hozzátette, tavaly az Ybl-bicentenárium konferenciáit, kiállításait, megemlékezéseit 100 millió forinttal támogatta az NKA, de az alap segítségével újult meg az utóbbi időben a budajenői katolikus templom freskója és a váci zsinagóga belső tere is.

Doncsev András közölte: idén 400 millió forintból gazdálkodik a kollégium, ebből az összegből támogatja a 2015-ös Róth Miksa- és Rómer Flóris-emlékéveket is. A nemrég megújult Várkert Bazárban immár a tízezredik látogatót köszöntötték a napokban az NKA által is támogatott Csók István-kiállításban - hívta fel a figyelmet Doncsev András, hozzátéve: ez is jó példa arra, hogy eredményesen lehet hasznosítani egy olyan műemléket is, amelynek tervezése idején sem volt pontosan kigondolva a funkciója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com