Magának utalta ki a diákmunkások bérét, szabadságvesztésre ítélték

A Miskolci Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet munkatársaként saját magának utalta ki a diákmunkások bérét - közölte az MTI-vel kedden a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.A tájékoztatás szerint a terhelt a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó iskolaszövetkezetnél rögzítette az új munkavállalók adatait, összegezte a jelenléti íveket, kiszámította a munkaórákat és a díjazást, hogy megtörténhessen a bérszámfejtés. Az átutalások előkészítése is az ő kötelezettsége volt, ám 2022-ben és 2023 olyan diákok adatait is rögzítette a rendszerben, akik abban az időszakban már nem dolgoztak az iskolaszövetkezet által.

Mint írták, a vádlott a munkavállalók bankszámlaadatait az édesanyja nevén lévő, de általa használt számlaszámra módosította, és így összesen 6,6 millió forintot utalt át magának. Az ítélet mellett a bíróság kötelezte a terheltet az iskolaszövetkezetnek okozott kár megtérítésére.

Ítélethozatalkor súlyosító körülményként értékelték, hogy a vádlott ugyanilyen jellegű cselekmény miatt már volt büntetve, és hogy jelen cselekményét folytatólagosan követte el. Enyhítő körülmény volt személyi körülményein túl a beismerése - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

http://ujhazak.com