Magyar értékek napja - Halász: az együttműködés erejét ünneplik

Első alkalommal rendezték meg a fővárosban a Magyar értékek napját. A rendezvényen az Emmi kultúráért felelős államtitkára azt hangoztatta: az együttműködés és a magyar értékek erejét ünneplik.

Halász János köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyar értékek a mi értékeink, és ez így van már több mint ezer éve.
A program egy széleskörű együttműködés erejét példázza.

A rendezvény egyúttal a hungarikum és az erre vonatkozó jogszabály erejét is mutatja - mondta, és kiemelte: a hungarikummá válásnak a jogszabály alapján a helyi közösségek a kezdeményezői. Pesti Imre kormánymegbízott azt mondta: a rendezvény olyan széleskörű összefogás kezdete, amelyben önkormányzatok és állami intézmények, vidék és főváros, majd később, reményeik szerint anyaország és a határon túliak mutathatják meg a magyarsághoz tartozó kincseiket a nagyvilágnak. A rendezvény ugyanakkor számvetés is, honnan jöttünk, hová tartunk és mit alkottunk - tette hozzá.

Pesti Imre elmondta: több mint száz település huszonnégy sátorban, hatszáz fellépővel hívja fel a figyelmet egy-egy megye sajátosságaira. Bemutatkozik a mára országos kiterjedésű, a közétkeztetést megújítását, egészségesebbé tételét célzó Mintamenza-program, ami akár hungarikumnak is tekinthető. A sátrak között a honvédelmi tárca Honvédelmi kötelék programjával is meg lehet ismerkedni, és még többet meg lehet tudni a magyar huszárról, aki a közeljövőben szintén hivatalos hungarikummá válhat. Emellett színpadi és kézművesprogramok színesítik a rendezvényt, amelyet a Bazilikában szentmise zár.

A megnyitón elhangzott: több minisztérium és állami szervezet összefogásaként valósulhatott meg a program, melyen tizenkilenc megye sajátos értékeit ismerhetik meg a látogatók. olimpiamagyarA megnyitón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény egyik fővédnöke is, és több megyei közgyűlési elnök. A szervezők szándéka az, hogy évente egyszer, ősz elején a világ magyarsága összegyűljön és megmutassa értékeit.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com