Magyar gyártású tűzoltójárműveket kapott kilenc megye tűzoltósága

Új, magyar gyártású vízszállító járműveket adott át kilenc megye tűzoltó-parancsnokságának a belügyminiszter pénteken Budapesten.


Pintér Sándor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Mogyoródi úti épülete előtt tartott ünnepségen a járművek indítókulcsainak átadásakor azt mondta: a kormány célja, hogy a jelenleg szolgálatban lévő, magas átlagéletkoruk miatt nem megfelelő üzembiztonságú vízszállító autókat 2017 végéig magyar gyártású új járművekre cseréljék le.

Megjegyezte, van olyan vízszállító, amely 36 éve áll szolgálatban, míg a többi jármű kora is 15 és 20 év között van.
A tárcavezető hangsúlyozta: a korábban önkormányzati irányítás alatt lévő tűzoltóságokat január elsejével azért vonták újra állami felügyelet és finanszírozás alá, mert a tűzbiztonság nem lehet az önkormányzatok anyagi függvénye, és egyenlő technikai feltételeket kívánnak teremteni valamennyi településen. Hozzátette: a járművek cseréjét és felújítását saját fejlesztéssel és gyártással valósítják meg.

Bakondi György altábornagy, az OKF főigazgatója azt mondta: a tűzoltójárművek javítására, fenntartására október végéig az eredetileg tervezett összeg tízszeresét, 3,7 milliárd forintot fordítottak.
A gépjármű-felújítási program keretében az idén 17 gépjárművet újítottak fel, 14-et vásároltak, és ennek a beszerzésnek a része a most átadott kilenc, hétezer liter víz szállítására alkalmas jármű is. Az összesen 760 millió forint értékű kilenc jármű az állami tulajdonú BM Heros Zrt. saját fejlesztése.
A járműveket kilenc megye városa, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Szigetvár, Kecskemét, Eger, Szeghalom, Gödöllő, Salgótarján és Kazincbarcika hivatásos tűzoltósága kapta meg. Lipták Attila Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgató az indítókulcsok átvételekor azt mondta: a kilenc jármű 311 településen élő 900 ezer embernek jelenthet majd gyorsabb segítséget, és Kazincbarcikán egy 23 éves vízszállító járművet tudnak lecserélni.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

http://ujhazak.com