Magyar határon lévő okoskerítés arabul is beszél majd

Az okoskerítésen 300 méterenként helyeznek el hangszórókat. Ezek akkor szólalnak majd meg, ha valaki hozzáér a kerítéshez rögzített optikai kábelhez.

A hangszórókból többek között arab, urdu és fárszi nyelven is elhangozhat majd a figyelmeztetés. -írja a Blikk.

A Zsaru Magazin beszámolója szerint az irányítóközpontban az esetet azonnal észlelik, a hangszórók mellé felállított infra- és hőkamerák pedig látják, hogy mi történik. A 150 kilométeres szakaszt 111 hő- és 297 lézeres kamera fogja pásztázni.



Éjszaka nagy teljesítményű reflektorokkal világítják meg a helyet és hangszórókból 5 nyelven figyelmeztetik a határsértőket. Az angol és szerb mellett arab, urdu és fárszi nyelven közlik a tudnivalókat, ugyanis a menekültek többsége Szíriából, Irakból, Afganisztánból és Pakisztánból jön.

A Blikk két határvadász irányítóközpontot ábrázolt az alábbi térképen, ahová beérkeznek a kamerák és riasztó eszközök jelzései és a járőröket is innen küldik a helyszínre. A kerítéshez szerelt optikai kábel már akkor be fog jelezni helyszíntől függően Mórahalmon vagy Bácsbokodon, amikor valaki csak megrángatja a drótot.

A kerítés folyamatosan épül, az Országgyűlés pedig a napokban szigorította a határzárat. Ez azt jelenti, hogy ezentúl csak a kerítésen kívüli tranzitzónában adhatják be menedékkérelmeiket a menekültek. A jogerős elbírálásig pedig a tranzitzónát csak kifelé lehet elhagyni, azaz Szerbia felé.
 
A 24.hu közzétette a hangfelvételt, ahogy az okoskerítés megszólal majd:
Ezt mondja:
"Figyelem, figyelem! Figyelmeztetem, hogy a magyar határnál van, a határkerítésnél, ami a magyar kormány tulajdona! Ha megrongálja a kerítést, illegálisan átlépi, vagy megpróbálja átlépni, az Magyarországon bűncselekménynek számít! Figyelmeztetem, hogy tartózkodjon a bűncselekménytől! Benyújthatja menedékkérelmét a tranzitzónában. "




A szigorítás ellen több civil szervezet is tiltakozását fejezte ki.
Az Orvosok Határok Nélkül szervezet szerint az új törvénymódosítás nem fogja megállítani a migrációt.
A szervezet a napokban tett fel fotókat olyan menekültekről, akiket állításuk szerint a magyar határnál bántalmaztak. Erről nemrég itt írtunk.

Jelentésük alapján 20 embert kellett sérülések miatt ellátni 24 óra alatt Belgrádnál.
"A menekültek testén gumibotok okozta zúzódások és kutyaharapások látszódtak. Azt mondták, hogy minden indok nélkül estek nekik a rendőrök" –közölte a lappal a svéd Staffan Lindberg, az Aftonbladet munkatársa.
 
A Belügyminisztérium azóta reagált és visszautasította a bántalmazással kapcsolatos vádakat.
Forrás: blikk.hu

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com