Magyar Idők - Terroristák érkeztek Európába?

A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák.

A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg "az európai városokban parádézó illegális bevándorlók" közül többen korábban az Iszlám Állam oldalán harcoltak - írta a Magyar Idők keddi számában.

12-07-24-Syrian-Christian_give-credit-to-Shaam-News-Network

Megjegyzik, a lapnak nincs megfelelő eszközrendszere ahhoz, hogy az információk valóságtartalmát ellenőrizze, a biztonsági, titkosszolgálati szakértők véleménye szerint azonban több ezer potenciális terrorista érkezhetett meg a bevándorlókkal Németországba.

Az is kiderült, hogy nagyüzemben hamisítja az Iszlám Állam a szír útleveleket - írta a lap.

A Facebookon komoly kutatómunkát végeznek a szíriai polgárháborúban elűzött keresztények. A This is Chris­tian Syria (Ez a keresztény Szíria) közösségi profilon állításuk szerint már számos, az elmúlt hetekben, napokban Európába, döntően Németországba érkezett iszlám terroristát azonosítottak.

A profil szerint ezek egyike Ahmad Abd Alkarim Alhije, a Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló Iszlám Front nevű katonai szövetség Ahrar Alforat elnevezésű zászlóaljának korábbi vezetője, akit számos gyilkossággal és háborús bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Facebookon működő szír keresztény ellenállók közlésük szerint más terroristákat is lelepleztek, olyanokat, akik korábban a Face­bookon vagy a Twitteren "dicsekedtek" ocsmány tetteikkel, de most valamilyen oknál fogva magukat menekültnek kiadva Európában tűntek fel.

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a hírek kapcsán a lapnak kijelentette: szerencsés, hogy a múlt hétvégén Németországba kiengedett migránsok már nincsenek a magyar fővárosban.

A német szövetségi hírszerzés igazgatója semmilyen veszélyt nem lát a migránsokban, miközben egyelőre még csak nem is tudták regisztrálni az összes menedékkérőt - jelentette ki Spöttle.

Hozzátette, több arab dialektust ismer, a kiengedett migránsokat hallgatva azt tapasztalta, hogy sok közöttük az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai, akik most mind szírnek vallják magukat.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com